Amikor egy gyermek először érkezik hozzám kineziológiai oldásra, a szülők gyakran azt várják, hogy kizárólag a gyermekkel fogunk dolgozni.

Ez teljesen természetes.

Hiszen ő az, aki szorong, nehezen alszik, dühkitörései vannak, fél az iskolától, visszahúzódóvá vált vagy éppen nehezen találja a helyét a világban.

A tapasztalatom azonban azt mutatja, hogy a gyermekekkel végzett munka sokszor ennél jóval többről szól.

A gyermekek nemcsak hallanak bennünket – éreznek is bennünket.

A gyerekek rendkívül érzékenyek.

Figyelik a szüleik hangulatát.

Érzik a kimondatlan feszültségeket.

Átveszik a család ritmusát, légkörét és sokszor a stresszre adott mintákat is.

Nem azért, mert ezt választják.

Hanem mert így tanulnak.

A szülő a gyermek első és legfontosabb mintája.

Nem hibást keresünk.

Nagyon fontos számomra hangsúlyozni, hogy ez nem azt jelenti, hogy a szülő "rontott el valamit".

A szülőség talán az egyik legnehezebb szerep az életben.

Mindannyian a saját történetünkkel, örömeinkkel, veszteségeinkkel, félelmeinkkel és tanult mintáinkkal érkezünk bele.

A legtöbben a lehető legjobbat szeretnénk adni a gyermekünknek.

És éppen ezért érdemes néha önmagunkra is ránézni.

Nem bűntudatból.

Hanem szeretetből.

Sokszor a gyermek mutatja meg, hol van dolgunk nekünk is.

Előfordul, hogy egy gyermek szorongása mellett a szülő is régóta állandó feszültségben él.

Máskor a gyermek nehezen kezeli az érzelmeit, miközben a családban senki sem tanulta meg igazán, hogyan lehet biztonságosan kifejezni az érzéseit.

Olykor egy válás, veszteség, munkahelyi stressz vagy feldolgozatlan élethelyzet hatása jelenik meg a gyermek viselkedésében.

A gyermek ilyenkor nem "problémás".

Sokszor egyszerűen érzékenyen reagál arra, ami körülötte történik.

Ezért fordulhat elő, hogy a szülő oldása is fontos része a folyamatnak.

Vannak helyzetek, amikor a gyermek oldása önmagában elegendő.

Máskor azonban azt látjuk, hogy akkor tud igazán tartós változás elindulni, ha a szülő is dolgozik a saját stresszterhein.

Nem azért, mert ő a probléma.

Hanem mert ő a gyermek legfontosabb biztonságos kapcsolódása.

Ha a szülő feszültsége csökken, ha nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá válik, azt a gyermek is megérzi.

Sokszor anélkül, hogy erről egyetlen szó is elhangzana.

A változás gyakran az egész családot érinti.

Az egyik legszebb része a munkámnak, amikor nemcsak a gyermeknél látom a változást.

Hanem azt is, hogy otthon nyugodtabbak lettek a reggelek.

Kevesebb a konfliktus.

Könnyebb a kapcsolódás.

Több a nevetés.

Nem azért, mert minden probléma eltűnt.

Hanem mert a család tagjai másképp kezdenek kapcsolódni egymáshoz.

A gyermekeknek nincs tökéletes szülőre szükségük.

Hanem olyan szülőre, aki képes fejlődni.

Aki mer segítséget kérni.

Aki hajlandó önmagára is ránézni.

Mert amikor egy szülő saját magán dolgozik, azzal nemcsak önmagának tesz jót.

Hanem a gyermekének is egy olyan mintát ad, amely egész életére elkísérheti:

Hogy változni lehet.

Segítséget kérni rendben van.

És a szeretet sokszor ott kezdődik, amikor önmagunkkal is elkezdünk együttérzőbben bánni.

"Nem azért javaslom időnként a szülő oldását is, mert ő a probléma. Hanem azért, mert ő a gyermek legfontosabb erőforrása."